Kistérségi Egészségfejlesztési Irodát hoznak létre

Mintegy 100 népegészségügyi szakember ülésezett csütörtökön a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban az (EVP) által szervezett, „A szervezett egészségfejlesztés múltja és jelene” elnevezésű konferencián. (promenad.hu)

A konferencia témája a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0002 „Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a Hódmezővásárhelyi Kistérségben” projekt keretében az Egészséges Vásárhely Program 5 éves tapasztalatainak ismertetése – mint jó gyakorlat – a program fejlesztés irányairól tájékoztatás és egy-egy nyertes projektek bemutatása.

A konferenciát az EVP most induló, TÁMOP által támogatott egészségfejlesztési projektje keretében rendezték meg, melyen többek között áttekintették az idén ötéves EVP eddigi eredményeit és megvalósított programjait, emellett áttekintették a kétéves kistérségi TÁMOP-program terveit. Az eseményen más kistérségi programok is bemutatkoztak.

A TÁMOP által támogatott program keretében az EVP kilép a város határain túlra, és az Európai Unió támogatásával a következő években a Hódmezővásárhelyi Kistérség minden településén elérhetővé teszi egészségmagatartást formáló programjait és szervezett egészségszűréseit. A 26 hónapos, 125 millió forintos program keretében – többek között – egy mindenki számára nyitott Egészségfejlesztési Irodát, prevenciós rendelőt alakítanak ki, mely az előkészületek után 2014 januárjában nyithat meg.

Előadások:

Dr. Kallai Árpád

Dr. Bicsák Krisztina

Dr. Koós Tamás

Gyurisné Pethő Zsuzsanna

Makay Anikó

Dr. Párkányi Pálma

Dr. Pácsa Szilvia, Varga Róbert

Gyurisné Pethő Zsuzsanna (EFI)

Egészségfejlesztés a Mezőcsáti Kistérségben